Aikido tábor

Aikido tábor Verebics Antal emlékére Tíz évvel ezelőtt hagyta itt a harcművészek nagy családját a neves aikido mester, Verebics Antal, vagy ahogyan sokan tisztelték és szerették „Tóni Bácsi”. Lánya, Verebics Hajnalka V.danos aikido mester, – aki egyben a Nippon...

Japán Nap Gyulán

A Japán Császárság egyik legfontosabb ünnepén, a Tanabatán rendezték meg idén Gyulán a Japán Napot. Ebből az alkalomból a fürdővárosba látogatott Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet​e is. A gyulai városháza...

BUDO oktatás a szalonta...

A  Böjte Csaba Atya által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány a rászoruló gyermekeket támogatja minden téren, s mind az anyaországban, mind Erdélyben egyre nagyobb figyelem összpontosul erre a fontos hitvallásra. A támogatások sokrétűek, hiszen maga a misszió is...

Demonstrációs Nap

Harcművészek demonstráltak Kondoroson A Békés Megyei Harcművész Szövetség és a Nippon Seibukan Akadémia magyarországi csoportja ismét megrendezte hagyományos harcművész Demonstrációs Napját. Kondoros és a helyi Kick-boksz klub adott otthont a rendezvénynek, amelyet a...